fbpx

V. Üzleti reggeli 2023. 10.10.

2023.10.10-én 5.alkalommal rendezte meg üzleti reggelijét Budafok-Tétény Általános Ipartestülete székházában. A mostani eseménynek több különlegessége is volt, hiszen a 22. kerület egyik testvérvárosából, Barótból is ellátogatott pár ottani vállalkozó Benedek-Huszár János polgármesterük kíséretében. Karsay Ferenc helyi vállalkozóknak nyújtott át plaketteket munkájuk elismeréseként és Farkasdi Károly, a Tropicarium tulajdonosa az eseményen felajánlott 1 millió forintot a Törley Mauzóleum karbantartására. Az esemény fő tematikája a vállalkozások energiahatékonysága volt, melyről Nagy Péter az Energy Control Kft. ügyvezetője és a BPMK alelnöke tájékoztatta a vállalkozókat- Kovács Csaba beszámolója.

Jurás László köszöntője

Az eseményt – a megszokott módon – Jurás László elnök úr nyitotta meg. Beszédében kiemelte az aktuális gazdasági helyzeteket, és a nehézségek ellenére nagy örömmel jegyezte meg, hogy ilyen szép számban gyűltek össze a vállalkozások képviselői. Miután az Ipartesület elnöke köszöntötte az új és már ismerős arcokat, Karsay Ferenc polgármester urat kérte fel, hogy tartsa meg köszöntőjét.

Karsay Ferenc polgármester úr beszéde

A 22. kerület polgármestere egy gyerekkori emlékkel hozta párhuzamba az eseményt, ahol az akkori szokások szerint a családi összejövetelek alkalmával az ebédet követően a család tagjai külön helyiségekben vitatták meg az élet nagy dolgait. Ilyen eseménynek titulálta az V. üzleti reggelit is, ami a kerület számára fontos témáknak ad helyet.

Fontosnak tartja, hogy az önkormányzat együtt tudjon működni a kerületben munkálkodó és munkát biztosító szervezetekkel, hiszen nehéz elválasztani a helyi gazdaság vezetőit a város vezetőségétől, sőt a cél az, hogy minél szorosabb legyen a kapcsolat a stratégiai partnerekkel, mivel Budafok-Tétény nem lenne olyan szerethető és élhető kerület a helyi vállalkozások által biztosított kimagasló szolgáltatások nélkül. Itt jelentette be azt az 50 milliós támogatás, amivel a kerületi cégek energiahatékony beruházásait tudják segíteni, ehhez szakmai támogatást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adja. Ezt még jövő héten a képviselő testületnek el kell fogadnia. 
Karsay Ferenc az alábbi mondást címezte a résztvevőknek:

Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal.

Barót testvérváros

A vállalkozók bemutatkozása előtt még Barót város polgármestere, Benedek-Huszár János mondott köszönetet a város és a résztvevő vállalkozók nevében, hiszen az ottani vállalkozók visszajelzése alapján fontosnak tartják azt a fajta tapasztalatcserét, amit akár a 22. kerületi vállalkozók tudnak biztosítani.

Nagy Péter előadása

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, az Önkormányzati Kapcsolatok Kollégiuma és a Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara képviseletében Nagy Péter tartott előadást Energiánk a jövőnk! címmel, melyben az EKR-ről azaz Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer 2021-2030 időszakban történő változásairól beszélt

Bitai Gergely borlovag

Az eseményen meghívott vendég volt Bitai Gergely a 22. kerületi Promontor Borlovagrend alelnöke, hivatásos sommelier, aki egy a kerület számára fontos helyre hívta fel a figyelmet. Szívügyeként vette kezelésbe a Sarló utcai Törley Mauzóleum és annak környékének rendbetételét. Sajnos a teljes helyreállítás közel 1Mrd forintba kerülne, így a körülményekhez képest önkéntes alapon, illetve támogatók segítségével igyekszenek karbantartani az emlékhelyet. Több jótékonysági eseményt rendeztek, ahol sikerült pár százezer forintot összegyűjteni már, de nagyobb volumenű beruházásokra ez sajnos nem elegendő.

A hírre Farkasdi Károly, a Tropicarium tulajdonosa azonnal reagált és felajánlott 1 millió forint támogatást az eseményen.

Bitai Gergely
Farkasdi Károly

Bemutatkozások 30 mp-ben

A résztvevő vállalkozóknak a megszokott módon 30 másodpercük volt bemutatkozni, pár szóban beszélni a vállalkozásukról, szolgáltatásukról, termékükről. Ez kevésnek hangzik, de mindenki felkészült volt és érthetően, lényegretörően beszélt.

A bemutatkozásokat mindig a kötetlen beszélgetés követi, ahol szemmel láthatóan mindenki oldottan és bátran megy oda a másikhoz egy gondolat erejéig vagy egy névjegykártya cserére. 

Az ilyen jellegű összejövetelek időről-időre egyre hasznosabbak, hiszen valóban közelebb hozza egymáshoz a helyi vállalkozókat- vállalkozásokat, melynek eredménye a kerületre is hatással lehet közvetve vagy akár közvetlenül is.

Összefoglalva

Az, hogy egy eseményt időről-időre egyre több és újabb arcokkal meg lehet tölteni, számomra azt jelenti, hogy van létjogosultsága. Több emberrel is már sokadik alkalommal találkoztunk, de most jött el az ideje egy közös munkának, mert épp olyan időszak van egyikünk-másikunk vállalkozásának életében,  amikor szükség van egymás segítségére. Így könnyen lehet, hogy ugyan ismeritek egymást, de csak a sokadik alkalommal lesz belőle kapcsolatépítés vagy üzlet. Ezért, ahogy a sportban vagy bármilyen más tevékenység esetén itt is fontos a rendszeresség.

Az esemény nevében ugyan benne van a reggeli szó, de ez inkább a kapcsolatok építésről és ápolásáról, mintsem az evésről szól.

Minden vállalkozónak azt javaslom, hogy keresse az ilyen találkozókat, akár kerületen kívül is, hiszen sokat lehet belőle profitálni. Nem, nem csak anyagilag!

Tekintse meg képes összefoglalónkat az V. üzleti reggeliről:

Olvassa el az előző beszámolót:

IV. üzleti reggeli
III. üzleti reggeli

Kapcsolódó hírek

Ismét ellátogatott a Mikulás az Ipartestületbe

A december hónap talán a legnépszerűbb időszak a gyerekek körében: Mikulás, majd karácsony és ráadásul kezdődik a téli szünet is. És ha szerencsénk van még hó is esik. 2023. december 6-ára szervezte a Budafok-Tétény Általános Ipartestülete a kerület legnagyobb Mikulás ünnepségét, ahol több száz gyereket és a szüleiket látták vendégül.- Kovács Csaba beszámolója

6. Borest beszámoló

Budafok-Tétény Általános Ipartestület által szervezett borest egy igen nívós, népszerű bállá nőtte ki magát.
Jurás László, az Ipartestület elnöke-az est folyamán pedig profi házigazda- megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Borest már hagyománnyá vált, amivel teljesen egyet tudok érteni. Azt gondolom egy esemény nem attól lesz hagyomány, ha szervezők rendszeresen, évről-évre megrendezik azt, hanem a visszatérő vendégek teszik azzá. A 6. Boresten rengeteg ismerős arc volt jelen, ami számomra azt jelenti, hogy a tavalyi alkalommal is remekül érezték magukat – Kovács Csaba beszámolója

MEGHÍVÓ vállalkozói fórumra 2023. 11. 13.

A Budapest Főváros XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzat Képviselő-testülete 2023. október 19-ei ülésén elfogadta a kerületi székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező vállalkozások pályázati úton történő támogatásáról szóló előterjesztését.

Ez is érdekelhet

Rendezvény

ELOLVASOM »

Uncategorized

MEGHÍVÓ vállalkozói fórumra 2023. 11. 13.

A Budapest Főváros XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzat Képviselő-testülete 2023. október 19-ei ülésén elfogadta a kerületi székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező vállalkozások pályázati úton történő támogatásáról szóló előterjesztését.

ELOLVASOM »
Aktuális