fbpx

IV. Üzleti reggeli és konzultáció a válsághelyzet kezeléséről

A 2023-as évben először szervezett üzleti reggelit Budafok-Tétény Általános Ipartestülete. A már hagyománynak számító reggeli alkalmával olyan fontos témákat is  megvitattak  a résztvevők, mint az egekbe szökő infláció, az energiaválság és a háborús helyzet miatt kialakult válsághelyzet túlélési technikái. A reggelin több mint 40 cég jelent meg közel 50 fő részvételével.

Az energiahatékonyság növelése

Egyik kiemelt, meghívott vendég Csókay Ákos volt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. Beszédében az energiaválság vállalkozásokra gyakorolt hatásait részletezte és ígéretet tett egy olyan program megszervezésére, amely során energetikai szakemberek igyekszenek segítséget nyújtani az energetikai hatékonyság maximális eléréséhez.
Energiahatékonyságról akkor beszélhetünk, ha a hagyományos módszerekhez képest ugyanazon feladat elvégzéséhez kevesebb energiát használunk fel, vagy ha ugyanannyi energiaforrásból nagyobb energiamennyiséget állítunk elő. Ezt elérhetjük többek között azáltal, hogy az épületek, járművek, illetve a berendezések tervezésének fejlesztésével csökkentjük az energiafogyasztás mértékét. Valamint, hogy az energiahatékony technológiákra épülő megoldásokat minél szélesebb körben alkalmazzuk üzleti tevékenységeink során.

A vízfogyasztás csökkentése

Csókay Ákos előadása után egy rövidfilmet néztünk meg arról, hogy hogyan lehet akár a felére csökkenteni a vízfogyasztást a mindennapi életben és a vállalkozásunkban is.
Az energiahatékonyság egyik elsődleges lépése a vízfogyasztás csökkentése. A víztakarékosság könnyen alkalmazható módszerei, mint a perlátor, víztakarékos csaptelep és a környezettudatos életmód azon túl, hogy segítenek spórolni, hatékonyan hozzájárulnak az ivóvízkészletek védelméhez és a környezeti fenntarthatósághoz is. A takarékosabb vízfogyasztás a csatornadíj és a melegvíz díjának csökkenésében is megmutatkozik.

A Budafok-Tétény Általános Ipartestület épületében a Brilliance Distributor Kft. cég kicserélte a perlátorokat, így a havi 25m3-es vízfogyasztást a felére sikerült csökkenteni.

Válságkezelési technikák megosztása

Az Ipartesület 2023-as céljai között szerepel, hogy a kerületi vállalkozásoknak a lehető legszélesebb körben adjon esélyt a megjelenésre, így bővítettük a résztvevők körét – idén először más kerületekből jelentkező vállalkozások is jelentkezhettek az üzleti reggelire, így 10 új résztvevőt köszönthettünk.

A rövid bemutatkozó beszédek után egy közös beszélgetés következett, amelynek keretében mindenki megosztotta a tapasztalatait az elmúlt időszak átvészeléséről. Minden vállalkozás nehéz időket élt meg a példátlanul magas infláció, a háromszoros (néhol tízszeres) energiaárak és az energiaválság következményeként, de szerencsére sokan életben tudták tartani a vállalkozásukat.
Ehhez minden cégvezetőnek komoly pénzügyi és cégvezetési döntéseket kellett hoznia, amelyeket szívesen osztottak meg egymással, így egymás példáiból tanulva felkészültebben várhatjuk a következő telet.

Eredményes együttműködés

Az üzleti reggeli hátralévő részében a kötetlen beszélgetéseké volt a főszerep. Különböző iparágak cégvezetői cseréltek egymással tapasztalatot, kereseve az együttműködés lehetőségét.
Büszkék vagyunk rá, hogy nem konkurenciaként, hanem partnerként tekintenek egymásra a kerületi vállalkozók, és mindig van olyan nagy múltú cégvezető, aki önzetlenül ajánlja fel a segítségét az újonnan piacra lépő vállalkozásoknak.

A reggel szokatlan fénypontja kétségkívül Stenner Szilárd grafikus volt – http://grafacity.hu/ – , akit azért hívtunk meg, hogy egyedi és kreatív rajzaival és felirataival segítse a jelenlévők ismerkedését. Ezúttal is hálásan köszönjük Szilárdnak, hogy munkájával emelte a reggeli színvonalát.

A IV. üzleti reggeli nagyon jó hangulatban telt a komor téma ellenére is. Egy ilyen esemény létfontosságú lehet a kisebb vállalkozások számára, hiszen a globális illetve a hazai válsághelyzet egyaránt érinti a kerület vállalkozóit, így ilyenkor ötletet meríthetnek a versenytársak egymás jól bevált módszereiből.

Ha Ön még nem tagja az Ipartestületnek, ezen a linken található jelentkezési lap elküldésével kezdeményezheti a tagságot.

Kapcsolódó hírek

Közösségre kapcsolva 2023 – MEGHOSSZABÍTVA

A kerületi lakosok kérésére az Önkormányzat meghosszabbította a 2023-as Részvételi Költségvetésben résztvevő pályázatokra leadható szavazatok határidejét. Az új határidő 2023 június 30. Éljen mindenki a lehetősséggel, hiszen minden évben remek ötletek valósulnak meg, amelyek az itt élők életét könnyíti meg.

Gyereknap 2023

Idén is szeretettel várjuk a gyerekeket és az egész családot egy önfeledt, vidám napra. 2023. május 20-án szombaton az Ipartestület szákházának udvarán és a Donszky utcai füves területen 10-15 óráig

Ez is érdekelhet

Aktuális

ELOLVASOM »
Aktuális

IV. Üzleti reggeli és konzultáció a válsághelyzet kezeléséről

A 2023-as évben először szervezett üzleti reggelit Budafok-Tétény Általános Ipartestülete. A már hagyománynak számító reggeli alkalmával olyan fontos témákat is  megvitattak  a résztvevők, mint az egekbe szökő infláció, az energiaválság és a háborús helyzet miatt kialakult válsághelyzet túlélési technikái. A reggelin több mint 40 cég jelent meg közel 50 fő részvételével.

ELOLVASOM »
Rendezvény

Gyereknap 2023

Idén is szeretettel várjuk a gyerekeket és az egész családot egy önfeledt, vidám napra. 2023. május 20-án szombaton az Ipartestület szákházának udvarán és a Donszky utcai füves területen 10-15 óráig

ELOLVASOM »
Vállalkozás fejlesztés

10 hálózatépítési tipp vállalkozóknak

A networking, vagyis a hálózatépítés kulcsfontosságú készség, amellyel vállalkozóként növelheti üzleti lehetőségeit. Ha megtalálja a módját, hogy kapcsolatba lépjen a különböző iparágakban dolgozó szakemberekkel, bővítheti a lehetséges partnerek, mentorok és potenciális ügyfelek hálózatát. Tanulja meg kamatoztatni a hálózati stratégiát és növelje üzleti sikereit.

ELOLVASOM »