fbpx

Gyereknap 2023

Idén is szeretettel várjuk a gyerekeket és az egész családot egy önfeledt, vidám napra.

2023. május 20-án szombaton az Ipartestület szákházának udvarán és a Donszky utcai füves területen 10-15 óráig színes programok várják a családokat. Az idei gyermeknap szervezői a Budafok-Tétény Általános Ipartestület és a Budafoki Angyalok.

A rendezvény teljes ideje alatt arcfestés, ugrálóvár és a furfangos tudomány 80 féle játéka szórakoztatja a nap főszereplőit, az energia utánpótlásáról pedig lángos és pizza gondoskodik majd.

Az esemény támogatói Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata és az Iparos Egylet, a biztonságról a kerületi Polgárőrség gondoskosik.

A tavalyi Gyereknapról készült élménybeszámolót itt olvashatja el.

Találkozzunk május 20-án!

Kapcsolódó hírek

Közösségre kapcsolva 2023 – MEGHOSSZABÍTVA

A kerületi lakosok kérésére az Önkormányzat meghosszabbította a 2023-as Részvételi Költségvetésben résztvevő pályázatokra leadható szavazatok határidejét. Az új határidő 2023 június 30. Éljen mindenki a lehetősséggel, hiszen minden évben remek ötletek valósulnak meg, amelyek az itt élők életét könnyíti meg.

IV. Üzleti reggeli és konzultáció a válsághelyzet kezeléséről

A 2023-as évben először szervezett üzleti reggelit Budafok-Tétény Általános Ipartestülete. A már hagyománynak számító reggeli alkalmával olyan fontos témákat is  megvitattak  a résztvevők, mint az egekbe szökő infláció, az energiaválság és a háborús helyzet miatt kialakult válsághelyzet túlélési technikái. A reggelin több mint 40 cég jelent meg közel 50 fő részvételével.

Ez is érdekelhet

Aktuális

ELOLVASOM »

Rendezvény

Gyereknap 2023

Idén is szeretettel várjuk a gyerekeket és az egész családot egy önfeledt, vidám napra. 2023. május 20-án szombaton az Ipartestület szákházának udvarán és a Donszky utcai füves területen 10-15 óráig

ELOLVASOM »
Vállalkozás fejlesztés

10 hálózatépítési tipp vállalkozóknak

A networking, vagyis a hálózatépítés kulcsfontosságú készség, amellyel vállalkozóként növelheti üzleti lehetőségeit. Ha megtalálja a módját, hogy kapcsolatba lépjen a különböző iparágakban dolgozó szakemberekkel, bővítheti a lehetséges partnerek, mentorok és potenciális ügyfelek hálózatát. Tanulja meg kamatoztatni a hálózati stratégiát és növelje üzleti sikereit.

ELOLVASOM »