fbpx

Gondolkodjon globálisan, cselekedjen lokálisan

borkóstoló egy borospincében

Öt módszer, amellyel Ön is tehet a helyi közösségért a Föld érdekeit is szem előtt tartva

Mit jelent pontosan a “Think global, act local” koncepció? 

Egészen leegyszerűsítve ez a filozófia arra szólít fel bennünket, hogy a legkisebb cselekedetekben is vegyük figyelembe a bolygó és minden lakója egészségét. Ez a stratégia a fenntarthatóbb életmóddal kezdődik, amely egyszerre gazdaságosabb és környezettudatosabb . 

Mindannyian szeretnénk átfogó változásokat látni olyan területeken, mint például a nagyüzemi szén-dioxid-kibocsátás, a fosszilis tüzelőanyagok nagyarányú felhasználása és az élelmiszerhiány. De általában ezt elintézzük annyival, hogy ez már politikai kérdés, és egyedül úgysem érhetünk el nagy változást.

Az igazság az, hogy megvan a lehetőségünk arra, hogy valódi és érdemi változást érjünk el a mikro környezetünkben. Amikor a helyi közösség támogatása érdekében cselekszik – beleértve a helyi gazdaságot, a helyi ökoszisztémát, a helyi nyelvet, a helyi kultúrát, a helyi partnereket és a helyi programokat –, akkor jelentősen hozzájárul az életszínvonal, a fenntarthatóság és a gazdasági méltányosság javításához az egész világon

Célunk, hogy olyan mindennapi stratégiákat kínáljunk, amelyeket magánemberként alkalmazhat, ugyanakkor akár globális hatásai is lehetnek.

1. Vásároljon helyi eredetű élelmiszert

Azzal, hogy többnyire a saját közösségéből vagy régiójából származó élelmiszert vásárol, segít csökkenteni közössége feldolgozott és importált élelmiszerektől való függését. Ez azért fontos, mert sok globális élelmiszergyártó jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után a vállalati gazdálkodás, a nagy távolságra történő szállítás és a sok esetben laza környezetvédelmi és munkaügyi törvények melletti fenntartása miatt.

Keressen helyi élelmiszerboltokat, vagy helyi termelőket a piacon. A helyi gazdaságoktól közvetlenül vásárolhat húst, tejtermékeket, mézet, zöldséget és egyéb termékeket.

2. Hozzon létre közösségi kertet

A közösségi kert létrehozása csodálatos módja annak, hogy növelje a helyi élelmiszerellátást, miközben élénk zöldterületet hoz létre, ahol a közösség tagjai találkozhatnak és közösen dolgozhatnak egy célért. Ez egy hatékony módja annak, hogy a helyi önkormányzatokat, vállalkozásokat, iskolákat, vallási szervezeteket, ifjúsági szabadidős csoportokat és saját szomszédait közös célok mentén összehozza. 

A közösségi kert legfontosabb célja az egészséges, felelősségteljesen termesztett és megfizethető élelmiszerek fenntartható forrásának megteremtése. Egy jól művelt kerttel teljes családokat és közösségeket láthatnak el zöldséggel és gyümölccsel, ezzel is segítve az ökológiai lábnyom csökkentését.

3. Támogassa a  helyi vállalkozásokat

Az egyik legjobb módja annak, hogy helyi szinten cselekedjünk, ha ritkábban választjuk a multikat és igyekszünk helyi érdekeltségű vállalkozásokat keresni. A multik kedvező áraival nehéz versenyezni, de talán hosszú távon jobb befektetés a környezetünkben lévő cégeket választani.

A nagy üzletláncok többsége stratégiailag alacsonyabb árat kínál, mint a kisebb, helyi vállalkozások, és ez a gyakorlat pusztító hatással lehet a közösség gazdaságára. 

Ezzel szemben, amikor helyi céget választ, támogatja az alkalmazottaikat, a helyi beszállítóikat, a helyi partnereket és mindenkit, aki ezt a közösséget alkotja.

4. Csökkentse a hulladékot otthon és a közvetlen környezetében

A legtöbb közösség rendelkezik újrahasznosítási programmal, de kevesen tesznek ezen túlmutató lépéseket a pazarlás csökkentése érdekében. Itt jön be Ön, akár helyi lakos, akár üzlettulajdonos, akár mindkettő. Fontos, hogy a közösséget alkotó vállalkozások felelősségteljesen kezeljék saját hulladékukat.

A helyi szervezetek vezető szerepet játszhatnak abban, hogy segítsenek a vállalkozásoknak kreatív és konstruktív módszereket találni a pazarlás csökkentésére. Ez magában foglalhatja a régi raktározási, bemutató és kiskereskedelmi anyagok újrahasznosítására vonatkozó stratégiákat; műanyag edények, szívószálak, bevásárlótáskák használatának cseréjét papírra vagy újrafelhasználható árura; és a fel nem használt élelmiszerek adományozását vagy komposztálását.

Egyéni szinten is tehetünk fontos lépéseket a hulladék csökkentése érdekében, ha például újrafelhasználható bevásárlótáskát használunk, ha lemondunk az egyszer használatos tárgyakról (pl. palackozott innivalók, kávékapszulák), ha csomagolásmentes boltot választunk, és az el nem fogyasztott ételeket komposztáljuk kerti műtrágyának. Mint a listánkon szereplő összes tippnél, ezzel is pénzt takarít meg, mivel nagyobb hangsúlyt fektet az újrafelhasználható termékekre és anyagokra.

5. Szervezzen közösségi piacteret

Egy másik nagyszerű módja annak, hogy pénzt takarítson meg és csökkentse a pazarlást, ha online közösségi oldalakon, adok-veszek csoportokban vagy személyesen, akár vásárok keretében árul vagy vásárol. A garázsvásárok vagy kerületi bolhapiacok szervezése már önmagában is remek közösségépítő esemény lehet.

Amit ön már nem használ, másnak még jól jöhet, így pénzt takarít meg mindkét fél számára és csökkenti a szeméttermelést.

Összefoglalás

A “Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” lépései egyszerre környezettudatosak és gazdaságosak. A fenntarthatóság a saját háztartásában illetve a kisebb közösségekben kezdődik. Az életmódunk, szokásaink megváltoztatásával egyszerre tehetünk jót a bolygónak és a pénztárcánknak is.

Nem kell egy multinacionális vállalat vezetőjének vagy több százezer követővel rendelkező influencernek lennie ahhoz, hogy globálisan gondolkodjon, lokálisan cselekedjen, és változtasson a világon. Hétköznapi emberként rengeteg apró és akár nagyobb lépést tehet a környezeti és gazdasági pazarlás csökkentéséért.

A bejegyzés alapjául szolgáló cikk itt olvasható.

Kapcsolódó hírek

II. Dél-budai Kézműves Vásár

Szereted az eredeti kézműves ajándékokat és finomságokat? Akkor várunk a II. Dél-Budai Kézműves Vásáron! Ismerd meg a kerület kistermelői által szeretettel, gondosan készített termékeket, fogjunk össze az egyediért!  A vásár

Március 15 megemlékezés

Budafok-Tétény Általános Ipartestület elnökség tagjai is lerótták tiszteletüket az 1848-49-es szabadságharc hősei előtt.

Szépségnap képes beszámoló

Szombaton tartott Szépségnapunk képekben. 👇 Az esemény célja az volt, hogy a szépségipar és egészségmegőrzés területén kerületünkben működő, kiváló minőséget nyújtó vállalkozókkal találkozzanak az érdeklődők. A szakemberekkel való személyes kontaktus jó alkalom volt arra, hogy a látogatók kérdezzenek és tanácsokat kapjanak az aktuális szépségipari trendekről, illetve kipróbálják a szépségápoláshoz és egészséges életmódhoz kapcsolódó termékeket.

Szépségnap a Székházban 2024. március 9-én 14.00 – 18.00

Ingyenesen látogatható rendezvényt szervez Budafok-Tétény Általános Ipartestülete, a felújított székházban, szépség – egészség témában. A kiállításon 15 kerületi szolgáltató standját tekinthetik meg a látogatók, ahol kérdezhetnek és
tanácsokat kaphatnak az éppen aktuális szépségipari trendekről.

Ez is érdekelhet

Aktuális

II. Dél-budai Kézműves Vásár

Szereted az eredeti kézműves ajándékokat és finomságokat? Akkor várunk a II. Dél-Budai Kézműves Vásáron! Ismerd meg a kerület kistermelői által szeretettel, gondosan készített termékeket, fogjunk össze az egyediért!  A vásár

ELOLVASOM »
Rendezvény

Szépségnap képes beszámoló

Szombaton tartott Szépségnapunk képekben. 👇 Az esemény célja az volt, hogy a szépségipar és egészségmegőrzés területén kerületünkben működő, kiváló minőséget nyújtó vállalkozókkal találkozzanak az érdeklődők. A szakemberekkel való személyes kontaktus jó alkalom volt arra, hogy a látogatók kérdezzenek és tanácsokat kapjanak az aktuális szépségipari trendekről, illetve kipróbálják a szépségápoláshoz és egészséges életmódhoz kapcsolódó termékeket.

ELOLVASOM »
Aktuális

Szépségnap a Székházban 2024. március 9-én 14.00 – 18.00

Ingyenesen látogatható rendezvényt szervez Budafok-Tétény Általános Ipartestülete, a felújított székházban, szépség – egészség témában. A kiállításon 15 kerületi szolgáltató standját tekinthetik meg a látogatók, ahol kérdezhetnek és
tanácsokat kaphatnak az éppen aktuális szépségipari trendekről.

ELOLVASOM »
Rendezvény

Ismét ellátogatott a Mikulás az Ipartestületbe

A december hónap talán a legnépszerűbb időszak a gyerekek körében: Mikulás, majd karácsony és ráadásul kezdődik a téli szünet is. És ha szerencsénk van még hó is esik. 2023. december 6-ára szervezte a Budafok-Tétény Általános Ipartestülete a kerület legnagyobb Mikulás ünnepségét, ahol több száz gyereket és a szüleiket látták vendégül.- Kovács Csaba beszámolója

ELOLVASOM »
Rendezvény

6. Borest beszámoló

Budafok-Tétény Általános Ipartestület által szervezett borest egy igen nívós, népszerű bállá nőtte ki magát.
Jurás László, az Ipartestület elnöke-az est folyamán pedig profi házigazda- megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Borest már hagyománnyá vált, amivel teljesen egyet tudok érteni. Azt gondolom egy esemény nem attól lesz hagyomány, ha szervezők rendszeresen, évről-évre megrendezik azt, hanem a visszatérő vendégek teszik azzá. A 6. Boresten rengeteg ismerős arc volt jelen, ami számomra azt jelenti, hogy a tavalyi alkalommal is remekül érezték magukat – Kovács Csaba beszámolója

ELOLVASOM »