Jurás Lászlót, az Ipartesület elnökét kértük, hogy foglalja össze pár szóban az akció jelenlegi állását:
Nem lankad a gyerekek aktivitása a gyűjtés során. A kupakok begyűjtése, ahogy az akció elején, jelenleg is gördülékenyen zajlik. Rendkívül készségesek az iskolák kollégái. Az összegyűjtött heti mennyiség állandó. Minden hét közepén tele érkezik meg a teherautó.
Éles a verseny! Még 3 iskola esélyes a győzelemre, ha ez a heti mennyiseg érkezik hozzánk. De ha belehúznak a többiek, akkor lehet még meglepetést okozni.
Volt már szó több érdekességről a műanyag újrahasznosítás kapcsán, de fontos gondolni arra is, hogy mi lesz az akciót követően. Hogyan tudjuk továbbra is fenntartani a lelkesedést a gyerekekben és a szülőkben?
A kupakokat a versenyt követően is érdemes tovább gyűjteni, hiszen az akció nagy népszerűsége miatt vélhetően lesz folytatás. Így, aki év közben is szorgosan gyűjtöget, legközelebb nagyobb előnnyel indulhat.
Azonban, ha nincs lehetőségünk huzamosabb ideig tárolni a kupakokat, vagy nincs elegendő hely az otthonunkban erre, szerencsére a szelektív hulladékgyűjtők a legtöbb 22. kerületi háztartásban elérhetők.
Mit dobhatunk a sárga illetve a kék fedelű kukákba?
Mindenki ismeri a kék és sárga fedelű kukákat. A kupakokat, ahogy ezelőtt is, a sárga fedelű tartályokba lehet bedobni. Sokaknak új és nagyon fontos információ lehet az, hogy a műanyag palackok kupakjait ha tehetjük lecsavart állapotban helyezzük a gyűjtőbe, mivel más újrahasznosítási folyamatban dolgozzák fel a kupakokat, mint a palackokat.
A sárga fedelű kukába csak is kizárólag az alábbi hulladék helyezhető el:
- ásványvizes és üdítős PET palackok, flakonok kiöblítve
- a palackok lecsavart kupakjai (akár a fogkrémes, samponos vagy az öblítős)
- a joghurtos és tejfölös dobozok, kimosva
- fémdobozok (pl kozerv, sörös, üdítős dobozok)
- kiöblített gyümölcsleves és tejes dobozok (2022. január 1-től a tejes dobozokat is a sárga fedelű kukákba kell dobni
Fontos! A műanyag palackokat lapítva dobjuk, ki, hogy minél kevesebb helyet foglaljon. (Ha eredeti állapotában tesszük bele a gurulós konténerbe, a kukásautó kevesebbet tud elvinni, ami nagyobb szennyezettséget eredményezhet)
A kék fedelű kukákba csak is kizárólag az alábbi szemetet dobhatjuk:
- újságok, füzetek, könyvek
- kartondobozok és zsírmentes csomagolóanyagok
A papírnál is érvényes, hogy lapítva helyezzük be a tartályokba, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak!
Mi történik a szelektíven gyűjtött hulladékkal?
Sokan még szkeptikusak a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban és a városi legendának hisznek, miszerint a szelektíven gyűjtött szemetet a végén egy helyen összeöntik. A dilemma teljes mértékben alaptalan! Magyarország eltérő részein más módszerekkel, más eszközökkel ugyan, de a begyűjtött hulladékokat kivétel nélkül szétválogatják, a legtöbb helyen emberi erővel.
A budapesti lakosság szelektíven gyűjtött szemetének 75%-át egy csepeli telephelyen válogatják szét. Az összegyűjtött szemetet egy gépadagolóba ömlesztik, ahol egy szalagra kerül, majd az ott dolgozók manuálisan szelektálják.
A bekerült szemét 40-50% hasznosítható újra, hiszen sokan még mindig kidobnak oda nem illő szemetet is.
Konklúzió
A szelektív hulladékgyűjtés nem csak egy hóbort, hanem valóban hasznos szokás, hiszen annak ellenére, hogy jelenleg még a világon sehol nincs 100%-os újrahasznosítás a szelektíven gyűjtött hulladékokból, az előző bejegyzéseben megtudhattuk, hogy hatalmas károkat okoz a tengerekbe, óceánokba kerülő műanyag. Ezért sokkal fontosabb a megelőzés és a saját háztartásban való újrahasználat.
Ez az akció egy újabb kezdeményezés arra, hogy már fiatal korban felhívjuk a figyelmet a környezetvédelemre és tudatosítsuk a kisiskolásokban, hogy próbáljanak minél kevesebb szemetet termelni, illetve, hogy a háztartásokban összegyűlt szemetet egy kis figyelemmel a megfelelő helyre helyezzék.
Forrás:
https://www.fkf.hu/gyakran-ismetelt-kerdesek-hazhoz-meno-szelektiv-hulladekgyujtessel-kapcsolatban